A vágyaidat szórd szét a világban és látni fogod a misztériumot,

Légy tele vágyakkal, de csak a manifesztálódást figyeld.

Ez a két sor A Tao Te Ching - ben található, mely magában foglalja az emberi vágyak, a valóság és a misztika kapcsolatát. Meditálva a verssorokon megérthetjük a vágyak szükségességét és újra láthatjuk a teremtő erő csodáját.

A Tao nem csak naprendszerünket, a természetet és az életet alkotta meg a maga tökéletességében, hanem belső lényünket is. Az ember kiváltsága, hogy e belső lényt elnyomhatja vagy álképet is alkothat róla. De az is, hogy ha képes nevelni és rügyeit kifakasztani,  nem bírálni és bízni benne, akkor minden földi lénynél nagyobb hatással lehet önmagára, környezetére és jövőjére. Igaz, tudatlanul is képes erre. De az biztos, hogy nem az eredendő mély forrás végigsöprése, hanem csak egy durva energia falba ütközése, és arra való reakció. Mint pl. a fenyegetés csak agressziót vagy félelmet szülhet. Azonban a mély szeretet megérint, áthat. Az előző szeparáció, az utóbbi azonosulás. Az univerzum szó pedig mindenképpen az azonosulás szóval harmonizál inkább.

Visszatérve az ember mindig tele van vágyakkal, de hajlamos bizonyos valójában lényegtelen vágyakba belekapaszkodni, és a vágy sötét burkában élni minden másról megfeledkezve. Ezt olyan szintig képes csinálni, hogy a végén már a beteljesülés sem számít. Az is max egy pillanatnyi öröm, és már pörög is tovább ugyan abban a sötét burokban. Azonban ha csak meghallgatod a vágyaidat, de nem azonosulsz velük, akkor képes leszel úgy cselekedni, hogy közben a jelenre figyelsz. Cselekedeted folyamatos teremtéssé válik. Egy csővé változol, ahol mindig új vágyak születnek, és mindig új dolgokat teremtesz. Nem biztos hogy kezdeti vágyad tárgya valósul meg pontosan.  Lehet miközben egy autóra gyűjtesz, a munka alatt vmi fontosabb vágy jelenik meg. A vásárlás helyett az építés vágya jelenik meg, és a végén egy házat építesz inkább.

Szóval csak hagyd magadat vágyni, hagyd a vágyakat jönni-menni és koncentrálj arra amit most éppen teszel.

Az energia szüntelen mozog,
A lét véges végtelenében.
Alkalmanként részben összeáll,
Szülve formát,
mi lehet test, érzés vagy gondolat!

Foglalkozni ezen megnyilvánulások
születéseinek okaival sületlenség!
Hisz nem lehet csak gyenge sejtelem
az összefüggések feltárása a
végtelen hálójában!

Minél magasabb rendű a születés,
annál nagyobb a sejtelem köde.
Megfejtése nincs és félig felesleges,
Ne akard!

Megismerheted a Formák
Mélyebb és Magasabb síkjait,
melyek által lehetsz Mágus.
De ezen új készség csak bizonyság
más formákról,
de nem az Igaz ismerete.
Segíthet megtalálni a Taot,
de nem szükséges,
sőt akár el is téríthet!

Jézus példájából:
A csoda csak a hit kialakulásához szükséges.
De története bizonyság annak kevésségéről is,
hiszen tanítványai is kevesellték, ami volt és amit tett.
Látni akarták az Atyát!

A látás valójában a Mindenható
érzékelése, elfogadása, megnyilvánulása!
Vállalva a Lélek szolgálatát,
minden vágyunktól és félelemtől függetlenül.
Nem a múlandó örömöt keresni, hanem a végső megszabadulást,
mi az Örök Boldogság forrása!

A megszabadulás azonban
nem a kínoktól való megszabadulást
és az öröm országába való megérkezést jelenti.
Hanem az örömökhöz való ragaszkodás,
kínoktól való megszabadulás
vágyának feloldását.

Ha ezt megtesszük,
akkor szeretetünk önzetlenségtől megszabadulva virággá válik,
akkor haragunkban érezzük a romboló építő jellegét,
akkor féltékenységünk a nemes célok elérését ösztönzi,
akkor a félelem a megismerést és az óvatosságot szolgálja,
akkor a szomorúságot a szép szüli,
akkor az aggódást a jó akarás szüli.

Mert nincs semmilyen érzés nem Isteni rendeltetésből,
Szépségük és hasznuk tiszta valójukban nem osztályozható.
Mindegyik a Létet szolgálja!

Ha érzed Minden Isteni mivoltát,
akkor minden mögött ott lesz a Szeretet és Boldogság,
Legyen az harag vagy jó szándék!
Így szolgálod Őt!

Ennek elérésére nélkülözhetetlen
a
Minél tisztább tudatállapot!
Nem követni vágyképeket!
Nem ítelkezni!
Nem rangsorolni!
Nem akarni többet! Nem akarni kevesebbet!
Nem vágyni többre! Nem vágyni kevesebbre!
Azt akarni és vágyni, mi adatik!
Nem kifelé haladni, hanem befelé!

A befelé nem azt jelenti,
hogy önösen magunkkal foglalkozunk.
Nem az örömbástyáink kiépítése a cél!
Nem a tetszők felemelése,
és a nem tetszők megszüntetése!

Figyelem, elfogadom és szeretem
gondolataimat, érzéseimet.
Ez a fajta belülre figyelés
folyamatosan megszünteti a feleslegeseket,
és csak a szükségesek, Isteniek lesznek jelen!

Ez nem ürességet és magányt fog előidézni,
hanem az ellenkezőjét!
Teljesség érzet és életszeretet jelenik meg.

Miután a tudatosság növelésével
egyre finomabb szinten érzékeled
saját világodat,
ez megtörténik a körülötted levő világra is.

A földi megnyilvánulások mögött
látod az okok finom rezgéseit.
Ezt látva már arra reagálsz.
Annak tudatosságában, hogy bármilyen nemű
általad megnyilvánult Forma
tóba dobott kő hullámaként terjed
végig a Léten.

Tiszta tudat nagyobb felelősséggel is jár ezáltal.
Önmagunk szűk világa egyre jobban kiterjed
növelve a tapasztalásokat és egyre jobban azonosul
az Eggyel!

S ekkor a bent kint is lesz,
A kint pedig bent is.

Így megszűnik az ártó szándék,
a másokon való ítélet,
és a Szeretet irányit mindent!

Létrejön a tökéletes egység
a Befogadó és Teremtő között!
Mert az Ember feladata,
az Égtől befogadni
és földön teremteni!

Az élet egy csendes óceán, mely kisebb nagyobb hullámokkal és örvényekkel van tele. Az alapállapot, mikor nyugalmi egyensúlyban vagyunk, nyugodt a légzésünk, alacsony a pulzusunk és az előttünk levő nyüzsgő világot csak szemléljük, anélkül hogy azon belül vagy kívül lennénk. Ebben az állapotban létezve egyszer csak egy ujj a vízfelszínt megérintve finom hullámokat kelt, figyelmünket oda vonzva. Olyan ez, mint mikor sétálás közben ránk köszönnek, és mi mindent elfeledve a köszönő személyt keressük. Vele való kapcsolatunk jellegétől, hozzá való érzelmi kötődéstől függően e kis hullám mindig másképpen alakul. Pillanatok alatt újra kisimulhat a víztükör, de akár hatalmas hullámokat, örvényeket is gerjeszthet. Olyanokat, amelyektől felborulhat teljesen addigi életünk. Például egy új lelki kötődés jön létre, személyesen megtapasztaljuk az agresszivitást, vagy egy olyan információ jut el hozzánk, ami új szellemi vagy anyagi utakra irányít. Ezekben az eseményekben nem csak ösztönösen sodródni, hanem ezeket tudatosan szemlélni az ember kiváltságos képessége. Minél erőteljesebb persze a történés, abban tudatosnak maradni annál nehezebb. Ha esetleg sikerül is, az sem feltétlenül van hasznunkra. A tudást valamiért mégis megkaptuk. Ez különböztet meg első szinten az állatoktól. Ők csak az ösztön szintjén tudnak reagálni, genetikai minta és tapasztalatok alapján, és lehetőségük sincs átlátni mélyebb szinten a helyzetet és tudatosan az okozatra figyelve döntést hozni. Többnyire a jelenben élve az élelemszerzés, szaporodás és túlélés függvényében reagálnak az eseményekre régi jól kifejlődött és bevált minták alapján. Bár az is tény, hogy a történelmet figyelve az emberi társadalom sem jutott még az evolúciós fejlődés azon pontjára, hogy ezt a készségét megfelelően használja, és nem ugyanúgy csak élelemszerzésre, szaporodásra és túlélésre. Annyi különbséggel, hogy a több lépcsős ok-okozati gondolkodás segítségével már nem magvak gyűjtögetésével foglalkozunk, hanem pezsgőért, sörért, kaviárért vagy csicseriborsóért dolgozunk gép előtt ülve, tudva, hogy asztalunkra kerül az majd. Fitness termekben töltve órákat, drága parfümöket és ruhákat vásárolva készülünk a másik nem becserkészésére. A közvetlen veszély elhárításának szintjétől bezzeg már eljutottunk addig, hogy egy gombnyomásra elpusztíthatjuk mi a földet. A kérdés ezek után jogos, hogy tudásunk és szemlélődésünk adta lehetőségünkkel valóban ki tudunk e emelkedni az állatvilágból.
De ott van a másik oldalon Buddha, Mózes, Jézus vagy Mohamed, akik érzékeltek nagyon finom síkokat is. Akiket a szeretet, odaadás, könyörületesség irányított és megmutatták, hogy ezekkel és ezekben élni milyen új minőséget adhat életünknek. Az ok - okozati gondolkodást magasabb rezgésre emelve a tanításaik és tetteik a jelen szűk korlátait átlépve az időtlen síkon emberek millióinak, milliárdjainak adtak és adnak több ezer év után is erkölcsi alapot, emberi minőségüknek támpontot. Nyitott állapotunkban szavaik még mindig bensőnkig hatolnak, cselekvésünket, gondolkodásunkat befolyásolva. Jó irányba terelnek, és pozitív gondolatoknak, tetteknek adnak termőtalajt. Ők a tudatosság olyan szintjére jutottak, hogy minden cselekedetük a legmagasabb minőségnek alárendelve történt, tudva hatásuk kikezdhetetlen, megkophatatlan. Még akkor is, ha sokszor ártó és tudatlan erők félremagyarázzák, megkérdőjelezik és eltitkolják a tanítások igazi jelentését, a nyitott szívű, tudatukban letisztultak számára ezek eredendő minőségükben örökké élnek.
A tudatosság kifinomult minősége az, ami számít, amitől inkább emberek lehetünk, ahová tartanunk kell. A föld lakossága azon részének, amelyiknek a kenyér már az asztalán, fedél már van a feje fölött és saját fajának fegyverei nem fenyegetik, kötelessége ezt a magasabb minőséget képviselni. Nem az atomfegyverek okozta károkat kell minél hosszabb időre és nagyobb térre kiterjeszteni, ölni, félelmet és felesleges megoldandó problémákat kelteni. Nem a házainkat kell minél nagyobbra építeni, hűtőinket felesleges ételekkel megtömni. Nem egyre nagyobb papírkupacot kell építeni egyre több fa élete árán. Hanem kényelmünket és tudatosságunkat kihasználva, minél több emberre pozitívan ható, a föld életének minél kevésbé ártó cselekedeteket véghezvinni, és ilyen gondolatokat szállítani.

Gyermekkorunkban mindannyian probáltuk a végtelen fogalmát megérteni. Hogy lehet, hogy a világnak, mind térben es időben nincs vége? Mi volt a kezdet? Ha volt is, mi volt előtte? Aztán szép lassan e gondolat elhagyásával és napi kicsinyes problemáink növekedésével világunk kezd szűkülni. Felörlődünk a hétköznapok csatáiban, hogy  megszerezzük szükségleteinket, így elfeledkezünk az egyetemesről, a végtelenről. Arról a világról, ahonnan jöttünk, melynek kapuja mindig nyitva áll, hogy feloldjuk a véges napi problemáinkat, félelmeinket, veszteségeinket a végtelenben.
Most egy kicsit lazuljunk el, és figyeljük milyen érzéseket váltanak ki belőlünk a következő szavak a végtelen viszonyában: élet, történelem, földtörténet, ősrobbanás.
Bármelyiket vesszük, ott van benne a kezdet és a vég, a születés és a halál, és ezekkel a változasokkal járó energiamozgások. A változás lehet utólag szép és öröm is akár, de a folyamat maga mindig feszültséggel jár. A gyermek születése is  fájdalommal, a szerelem  is szenvedessel, a halál pedig félelemmel jár. Mindegyik esetben megjelenik a magas adrenalin, a heves szívverés és a feszültség. Ugyanez igaz a történelmünkre, ami izzasztó építkezések és szívszorító rombolások folyama. A földtörténetre, ami kéregmozgások, meteorit becsapódások, hőmérsékletváltozások, természeti katasztrófak sorozata. De igaz ez a naprendszerünkre is, amely egy ősrobbanás által jött létre, és egyszer, most még ismeretlen, de biztosan hatalmas rombolással megszűnik. Az előbbiek feszültséget okoznak, amit mindig érzünk. Génjeink hordozzák őket, mint bármelyik más életösztönünket. Mindig ott lesznek a tudatalattinkban. Innen ered a bennünk levő világvége-érzés, a háborúktól és a betegségektől való félelem.
De van egy valami, ami ezek fölött áll. Ez pedig a végtelen világegyetem, ami mindent magába foglal, és mind fölött levő, mindent megőriz és mindent tökéletesen szervez.  Az ember egyedi adottsága, hogy a szexuális inger, és gyilkos ösztönök mellet megélheti ezt az egyetemes érzést is.  A végtelen foteljában lágyan ringatózva ülünk a mindent magába foglaló csendben, ahol ugyanúgy csak egy felhőként úszik át naprendszerünk története, mint saját életünk. Ebből az átélésből való az Istenhit.
Ez az érzés nem érthető intellektuálisan. Inkább egy dalhoz hasonlítható. Egy dalhoz, amely szintén nem magyarázható, de a végén egymás szemébe nézünk, és ugyanazt érezzük.
A halandóság nem győzhető le, az ember nem válhat hallhatatlanná. Egy dolgot tehetünk: emlékezünk az örökre es végtelenre, hagyjuk történni a mulandót. Ne kapaszkodjunk bele, de ne is akarjuk lecserélni egy képzeletbeli világra. Éljünk inkább vele együtt, és keressünk minél több támogató erőt a végtelen univerzumban, létrehozva egy jobb életminőséget és színesebb világot.

Érdemes továbbolvasni.. »