Szanga


Feng Shui tipp májusra

A tavasz a megújulás időszaka, ilyenkor felébred bennünk a télen szunnyadó életenergia, és új élményekre éhesen vágunk neki a világnak. A tavaszi zsongás érzékeinkre is kihat, így szerelmi életünk új erőre kaphat. Ha azonban mégsem menne minden simán, és nem teljesülnének be elvárásaink, vágyaink, akkor itt az ideje, hogy tegyünk valamit annak érdekében, hogy a dolgok jobbra forduljanak. A hónap Feng Shui tippje ezért a szerelem, házasság és társak területének erősítésére vonatkozik.

A szerelem, házasság és társak területének eleme a föld, jelképe a kettő. A föld a befogadást, lágyságot jelképezi. Ezért nekünk magunknak is nyíltnak és befogadónak kell lennünk, ez sokat lendíthet másokkal való viszonyunkon. Lakásunk erre vonatkozó területét könnyen megtalálhatjuk, ha a bágua térképet ráhelyezzük lakásunk alaprajzára, ld. a térkép kettes számmal jelzett területét (Hermann Meyer, Günther Sator: Feng Shui – Testi-lelki egészség. Édesvíz Kiadó Budapest, 2002). Induljunk ki a bejárattól. Akár egy szobán belül is elhelyezhetjük a térképet.

Tipp:

Vizsgáljuk meg alaposan, hogy mi található lakásunknak ebben a részében. Ha esetleg már régebben takarítottunk itt, akkor ideje alaposan rendet tenni, és tisztaságot varázsolni. Ez egyébként is fontos feng shui alapszabály. Ha tiszta és rendezett az otthonunk, akkor az éltető energia, a csí is szabadon tud áramlani. Nem elég csak a látható helyeken szorgoskodnunk, az ajtókkal, egyéb takarókkal elrejtett helyeken is rendet kell tenni. Dobjunk ki, vagy ajándékozzunk el mindent, amire nincsen szükségünk, ami esetleg kellemetlen emlékeket idéz fel bennünk, vagy egyszerűen csak nyomasztó számunkra. Mivel a lágyságot és a befogadást szeretnénk hangsúlyozni, szabaduljunk meg a harciasságot, durvaságot jelképező dolgoktól, és azoktól is, amelyek rossz kedvre, vagy magányosságra utalnak. Ha mindezekkel megvagyunk, akkor lássunk hozzá a kapcsolatot erősítő tárgyak elhelyezéséhez, például olyan képeket tehetünk ki, amelyeken partnerünkkel együtt vagyunk rajta. Növények, vagy virág gömbök is pozitív hatással vannak erre a területre. Arra azonban vigyázzunk, hogy ha vágott virágokat teszünk ide, akkor gyorsan távolítsuk el, miután elszáradtak, mert a fonnyadt virág negatítv energiát közvetít. Szintén előnyösen hat erre a területre, ha a páros létet szimbolizáló tárgyakat teszünk ide. Lehetnek ezek a kapcsolatra utaló kedves emlékek, de állatokat ábrázoló (páros) tárgyak, vagy képek is kerülhetnek ide, kedvelt motívumok például a mandarin kacsa vagy a delfin pár.

bagua

Itt lehet hozzászólni !