1.
A korai évek
A
későbbi tanító valószínűleg i.e. 588 április-májusában született
Kapilavasztuban Szuddhódama király és első felesége, Májá fiaként. A
hagyomány szerint maga választotta ki szüleit, amikor isten volt a
Tusita-égben. A fogantatás szeplőtelenül történt; a bódhiszattva
elefánt vagy hat hónapos gyermek képében hatolt anyja jobb csípejébe.
Születésére egy kertben került sor: anyja egy fába kapaszkodott, s a
csecsemő jobb csípőjén át jött a világra.
Májá alakját és a
születést Asvaghósa, a nagy költő ekként jellemezte:
Állhatatos,
s nyugodt volt, mint a Föld, ő,
s a liliomhoz volt e nő
hasonló,
akit Májának épp' ezért neveztek.
Őt senkivel sem
lehet egybevetni.
Az Éj Királynőjére szállt a Lélek,
s fenséges
méhét a menny áthatotta.
Nem elegyedett bú az
anyaságba,
szeplőtelen maradt és szép a lelke.
A külvilági
lármát elkerülte,
de kedvelte a szép Lumbiné-kertet,
remek
erdei fákkal és a csenddel,
melyben üde források
csörgedeztek,
virágok nyíltak, s gyümölcsök teremtek;
e hely
elcsendesítő s nyugodt volt.
(Buddhacsarita-kávja 3-6.)
A
legenda szerint születésekor megremegett a világ központjában álló
Méru hegye; rendkívüli dolgok történtek: az égi muzsikusok örömódát
kezdtek zengeni, s a tündérek táncra perdültek; új források fakadtak;
kivirultak, s teljes pompában tündököltek az eddig szunnyadó virágok.
Az újszülött azonnal a földre lépett, és hét lépést tett meg: léptei
nyomán a Lumbiné-ligetben hét fényes csillag ragyogott fel. Majd a
négy világtáj irányába fordulva, harsogó hangon, mint egy oroszlán, a
következőt adta a világ tudomására:
Én
vagyok a világnak az éle.
Én vagyok a világnak az éke.
Én
vagyok a világnak a véne.
Utolsó ez a születés;
Nincs többé
újraszületés.
A
gyermek apjától a Sziddhártha ("Célbaérkezett") nevet
kapta. Testét megvizsgálva a jósok megtalálták a "Nagy Ember"
32 alapvető és 80 másodlagos jegyét, és kijelentették, hogy egyetemes
Úr vagy Buddha lesz belőle.
A szülés után hét nappal Májá meghalt,
így fiára hét éven át a nagynénje vigyázott, majd azt a nevelést
kapta, amit minden indiai herceg: a tudományokban éppoly kiváló lett,
mint a testgyakorlásban. Tizenhat éves korában feleségül vett két
szomszédos országbeli hercegnőt, Gópát és Jasódharát. Tizenhárom év
múlva az utóbbi fiút szült neki, Ráhulát. Ezután nem sokkal hagyta el
a palotát Sziddhártha, hogy megismerkedjen a valósággal.
Szuddhódama
király az ifjú herceget a külvilágtól teljesen elzárva nevelte
palotájában és díszkertjeiben. Az istenek azonban keresztülhúzták az
apa számítását, és amint fia három egymást követő alkalommal kiment a
díszkertbe, megtapasztalta a valódi élet szörnyűségeit: először egy
botra támaszkodó aggastyánnal találkozott, majd egy beteggel, végül
egy halottal, akit épp a temetőbe vittek. A kocsis mondta el neki,
hogy senki sem kerülheti el a betegséget, az öregséget és a halált.
Végül, az utolsó kimenetelekor, megpillantott egy nyugodt és derűs
kolduló szerzetest, és ez megvigasztalta, hiszen megértette, hogy a
vallás képes gyógyírt adni az emberi lét nyomorúságára.
2.
Távozás a palotából
Az
istenek az éjszaka kellős közepén felébresztették Sziddhárthát, aki
ekkor lovászát, Csandakát szólítva nyeregbe pattant, és miután az
istenek az egész városra álmot küldtek, kijutott a délnyugati kapun.
Kapilavasztutól tíz mérföldre megállt, kardjával levágta a haját,
ruhát cserélt egy vadásszal, és Csandakát lovastul visszaküldte a
királyhoz. Megállásakor elbocsátotta az istenek csoportját, így ettől
kezdve semmilyen szerepet nem játszottak legendás életében; a célját
saját erejéből érte el, nem természetfeletti segítséggel.
Vándor
aszkétává válva, Gautama (ez családja neve a Szakják törzsében)
Vaisáli felé indult, ahonnan Áráda Káláma mester tanításait gyorsan
elsajátítva Rádzsagrihába ment. A fiatal aszkétától lenyűgözött
Bimbiszára király felajánlotta neki fele királyságát, de ő
visszautasította, és egy másik mester, Udraka tanítványa lett. Végül
elégedetlenül hagyta ott tanítómesterét és öt tanítvánnyal a nyomában
Gajá felé indult. Filozófiai és jóga-tanulmányai egy esztendeig
tartottak.
Gajá közelében egy csöndes helyen letelepedve hat éven
át a legszigorúbb önsanyargatásnak vetette alá magát. Mozdulatlanul,
majdnem csontvázra fogyva, végül már olyan lett, mintha porból volna.
E szörnyű vezeklés következtében kapta a Szákjamuni címet ("a
Szákják aszkétája"). Amikor elérte az önsanyargatás legvégső
határát, és életerejének csupán ezredrésze maradt, megértette, az
aszkézis, mint a megszabadulás eszköze fölösleges, és úgy határozott,
abbahagyja a böjtöt. Ettől fogva a jövendő Buddha megtanulta az
aszketikus eljárásokat, ahogyan a filozófiát és a jógát, éppúgy,
ahogy megismerte a hercegi élet minden kéjét, mielőtt lemondott volna
a világról.
Amikor Gautama egy jámbor asszonytól elfogadott
egy kis rizst, öt tanítványa elhagyta, és Benáreszbe ment. Szákjamuni
pedig az ételtől csodálatosan erőre kapva egy liget felé indult,
kiválasztott egy pippal fát (Ficus religiosa), és letelepedett a
tövébe, elszántan arra, hogy onnét föl nem kel, amíg a
megvilágosodást el nem éri.
Mielőtt azonban meditációjába merült
volna, el kellett szenvednie Mára, a "Halál" támadását. Ez
az isten ugyanis rájött, hogy az üdvösség azonnali felfedezése a
születések, halálok és újjászületések örök körforgásának
megállításával véget vetne birodalmának. A támadást démonok,
kísértetek és szörnyek borzalmas serege hajtotta végre, de a herceg
köré előző érdemei és "barátságos hozzáállása" védőgyűrűt
emeltek, így rendíthetetlen maradt minden kísértéssel és bájjal
szemben. A legyőzött Mára naplemente előtt visszavonult.
3.
A megvilágosodás
A
"Halál" legyőzése után Szákjamuni már minden szellemi
erejét a szenvedéstől való megszabadulásra összpontosíthatta.
Az
első virrasztáskor bejárta a meditáció négy állomását, amely lehetővé
tette számára, hogy átfogja a világok teljességét és örök sorukat,
vagyis a születéseknek, haláloknak és újjászületéseknek a karma
irányította körforgását. A második virrasztás alkotta a bódhit, az
Ébredést, mert megragadta azt a törvényt, amely lehetővé teszi
születések és újjászületések e pokoli körforgását, ez az úgynevezett
tizenkét "kölcsönös függésben lévő létrehozás" törvénye,
ugyanakkor pedig felfedezte e "létrehozások" megállításának
szükséges feltételeit. Ettől kezdve rendelkezett a négy "Nemes
Igazsággal": buddha lett, megvilágosodott, abban a pillanatban,
amint felkelt a nap.
Ő maga, mikor elérte a bódhit, először
megrettent a felfedezés mélységétől, és a következőket mondotta:
Felfedtem
így hát ezt a tételt,
mélységeset, nehezen érthetőt,
e nehezen
felfedezhetőt,
megbékéltetőt, fenségeset,
vitathatatlant
s
rejtelmeset,
a bölcsek által érthetőt.
Gyönyöröket
keres viszont e nemzedék.
Gyönyörökben leli kedvét.
Gyönyörökben
vigadozik.
Ennek
a nemzedéknek,
amely csupán
gyönyöröket keres, gyönyörökben
leli kedvét,
s gyönyörökben vigadozik,
ilyen tételek nehezen
érthetőek,
például az, hogy
"valamitől való függőség",
"a
következmények összekapcsolása",
s ilyen tételnek megértése
is igen nehéz, hogy
"minden szankhára feloldása",
"minden
upadhi lerázása",
"vágykioltás, virága, niródha,
nibbána".
Ha
pedig én a Tant hirdetem,
s engem nem fognak érteni,
ez
számomra csak gyötrelem,
ezzel botrányt teremtenék.
Mit én
nehezen értem el,
közölni azt mindhasztalan.
A kéjnek s dühnek
rabjai
e Tant nehezen értenék.
(MN. XXVI. A nemes célkitűzés
szutta)
Buddha
hét hétig időzött a "Megvilágosodás pihenőjén". Ekkor
megint elszenvedte Mára támadását, melyet sikeresen visszavert.
Ezután Benáreszbe ment, itt "isteni szemével"
megpillantotta öt tanítványát, akik elhagyták. Egy remetetanyán lelt
rájuk, és felfedte előttük a négy "Nemes Igazságot", a
Dhammát.
A
Dhamma foglalata:
1
Íme
a szenvedés:
A születés is szenvedés.
A vénség is szenvedés.
A
halál is szenvedés.
A
bánkódás, a zokogás, a vergődés s a levertség megint csak szenvedés.
S
az is csak szenvedés,
hogy amire vágyunk,
azt meg nem találjuk.
Összefoglalva:
a tapadásnak ötféle tévalkateleme: szenvedés
2
A
szenvedés eredete a szomj.
Ez az a szomjúság,
mely
folyton-folyt újraéledő,
mit kísér a gyönyör szenvedélye,
mely
itt is, ott is fel-feltör;
nevezetesen
a kéjnek szomja, a létnek szomja s a nemlétnek szomja.
3
A
szenvedés megszűntetéséhez a szomjmegszűntetés juttat el.
Ez pedig
a szomjnak maradéktalan kioltását jelenti; annak elhagyását,
elhárítását, tőle való szabadulást, vonzköréből kiszakadást.
4
A
szenvedés megszűntetéséhez vezető út a nemes nyolcas ösvény;
nevezetesen
a
helyes hit,
a helyes elhatározás,
a helyes beszéd,
a helyes
cselekvés,
a helyes életmód,
a helyes igyekezet,
a
helyes vizsgálódás,
a helyes elmélyülés.
(MN. CXLI. 249-252. Az
igazság feltárása szutta)
Ez
az első tanítás jelentette "a Tan kerekének megforgatását".
Az öt tanítvány megtért és szentté vált. Kevéssel ezután történt egy
benáreszi bankár fiának csatlakozása, melyet más családtagoké is
követett. A Közösség hamarosan 60 szerzetest számlált, és Buddha
egyesével küldte őket prédikálni az országban, ő maga Uruvilvá felé
indult, ahol egy sor csoda segítségével sikerült megtérítenie a három
Kasjapa fivért, az Agni istent tisztelő bráhmanokat. Ezután a
megtérések sokasodtak, majd a Megvilágosodott apja és többi
családtagja is elfogadta tanításait. Köztük voltak unokaöccsei,
Ánanda, legfőbb "szolgáló tanítványa" és Dévadatta, aki
hamarosan vetélytársává vált.
Amikor Buddha megtudta, hogy
apja súlyos beteg, újból elment hozzá, és eljuttatta a szentségig. A
megözvegyült királyné arra kérte nevelt fiát, vegye fel a közösségbe.
Ezt ugyan a herceg visszautasította, de mostohaanyja hercegnők
kíséretében, akik mind apácák akartak lenni, Vaisálíg követte.
Ánandának köszönhetően végül bekerülhettek a közösségbe, de
szerzetesnőként szigorúbb szabályoknak kellett megfelelniük, mint a
szerzeteseknek.
Bódhi
az egyes tanítványai által elkövetett csodák következtében szót emelt
a természetfeletti képességek fitogtatása ellen; mindeközben a "hat
mesterrel", vetélytársaival szemben folytatott küzdelem során ő
maga is kénytelen volt végrehajtani legnagyobb csodáit: hol óriási
mangófát sarjasztott, hol szivárványon sétált, hol a végtelenségig
megsokszorozta képmását, vagy három hónapot töltött Indra egében,
hogy anyjának prédikáljon. A sikerére féltékeny mesterek rágalmakkal
próbálták hitelét rontani, de mindhiába. Az eredmény csupán annyi
lett, hogy az igazi mester elhagyta Kausámbit, és az ezen
felháborodott világiak megtagadták az alamizsnát azoktól a
szerzetesektől, akik távozását okozták, így az elégedetlenkedők
kénytelenek voltak beadni a derekukat.
4.
Dévadatta lázadása
Az
esős évszakokban Buddha a városok közelében lévő vihárákban
("kolostorokban") prédikált. Az év többi részében pedig
legközelebbi tanítványaitól kísérve ide-oda utazgatott az országban,
a Jó Törvényt hirdetve. Tekintélye messze túlterjedt azon a földön,
ahol prédikált.
Amikor 72 éves lett, féltékeny unokafivére,
Dévadatta arra kérte, adja át neki a Közösség irányítását. Amikor
elutasító választ kapott, megpróbálta meggyilkolni a Mestert; először
bérgyilkosokkal, majd egy sziklával akarta agyonüttetni vagy egy
veszedelmes elefántot küldött ellene. Kísérletei azonban rendre
kudarcot vallottak, így nem látván más kiutat, egy csoport
szerzetessel egyházszakadást idézett elő, radikálisabb aszkézist
hirdetve. Végül azonban sikerült visszatéríteni az eltévelyedetteket,
a lázadót pedig elevenen nyelte el a Pokol.
5.
A parinirvána
I.e.
478-ban, az esős évszakban Buddha Ánanda kíséretében a
"Bambusz-faluban" (Vénugráma) telepedett le, ahol súlyos
vérhast kapott. Szerencsésen túlélte a válságos helyzetet, és
unokaöccse örvendezett, hisz nem halt meg anélkül, hogy utasításait a
Közösségre ne hagyná. A Tanító azonban megnyugtatta kísérőjét:
Ugyan
mit vár még tőlem, Ánanda, a Szangha? Feltártam én, Ánanda, a Tant, s
nincs benne semmi visszatartott és nem-visszatartott. Nincs tehát,
Ánanda, a Tathágata kezében olyasmi, amit a markában szorongat. (DN.
II. 127.)
Az
idős mester arra kérte tanítványát, hogy gyűjtse össze a Vaisáléban
lévő valamennyi szerzetest, és a következő szavakat intézte híveihez:
Az
én művem már megérett.
Életem végéhez értem.
Tőletek most
elszakadva,
önmenedékembe térek.
Ti,
bhikkhuk, buzgók legyetek.
Tudatosan, erényesen
s elmélyülten
vizsgáljátok,
s őrizzétek lelketeket.
A
Tanban s a fegyelemben
aki hűségesen kitart,
szabadul a
szamszárától,
és legyőz minden szenvedést.
(DN. III. 152.)
Az
összejövetel után Buddha és Ánanda Pávába mentek, ahol Csunda, a
kovács meghívta őket vacsorára, "vadkancsemegére"
(disznóhús vagy valamilyen gomba, amit a disznók nagyon
szeretnek).
Ez az étel véres hasmenést okozott, láthatólag ugyanaz
a betegség tért vissza, amiből a Megvilágosodott épphogy felépült.
Mégis felkerekedett, Kuszingara, a mallák fővárosa felé, és a
keserves gyalogúttól elcsigázva útközben lefeküdt a jobb oldalára két
fa között, egy ligetben, arccal nyugat felé, fejjel északnak, bal
lábát a jobb mellett kinyújtóztatva. Társa zokogásban tört ki, a
haldokló azonban vigasztalta: Elég, Ánanda; hagyd abba a szomorkodást
és a siránkozást… Hogyan gondolhatnád, hogy aki megszületett,
nem hal meg? Ez teljességgel lehetetlen dolog.
A
halálos beteg még utoljára összehívta a híveket, és megkérdezte,
van-e még kételyük a Törvény és a Tan tekintetében. Mindenki
hallgatott. Ekkor elhangzottak utolsó szavai: Hozzátok fordulok, ó,
kolduló szerzetesek: a múlandóság a dolgok törvénye, lankadatlanul
törekedjetek! Végül, amikor éjszaka harmadszor és utoljára felébredt,
végigjárta a meditáció négy állomását, majd elhunyt kárttika hónap
teleholdjának éjszakáján, i.e. 478 novemberében.
A mallák hét
napon át fejezték ki tiszteletüket zenével és tánccal a kelmébe
burkolt és olajosteknőbe fektetett elhunyt előtt. Mielőtt a testét
egy illatos fából készült máglyán elégették volna, azt mondják,
körbevitték Kusingarába. A tüzet azonban nem lehetett fellobbantani,
míg meg nem érkezett a tanítványa Mahákásjapa. Mivel ő lett a
Közösség vezetője, legalább a hamvasztásnál jelen kellett lennie. A
hagyomány szerint Buddha lába kinyúlt a koporsóból, hogy a nagy utód
a homlokához érintve megtisztelhesse, ekkor a láng magától
fellobbant.
A megmaradt testereklyéket a kegyeletet ápoló hívek
nyolc részre osztották szét egymás között, és azok a városok kapták
őket, ahol Buddha életének egy-egy jelentős eseménye történt.
Forrás:
http://terebess.hu/keletkultinfo/